|
Verpelét története
2017.01.30. 19:02
A település története
2.1. Az őstörténeti emlékektől a török időkig
Verpelét környezete kifejezetten kedvező feltételeket kínált az emberi letelepedésre. A Mátra lábánál, a Tarna völgyében fekvő falu határában bronzkori és kelta leletek mellett szkíta emlékeket is találtak. Verpelét már a honfoglalás előtti évezredekben lakott terület volt – a XIX. században a településen megtalált bronzkori leletek (az ún. pilinyi kultúrához tartozó bronzkincsek) ezt bizonyítják –, és honfoglaló őseink is korán letelepedtek ezen a jó adottságokkal rendelkező területen.
A település középkori történelmének fontos eleme a Földvár, amelynek maradványait nem a Vár-hegyen, hanem a mai településtől északra, egy mindössze 214 méter magasságban elhelyezkedő széles, lapos hegyháton találták meg. Ez a Mátra vidékének egyetlen ismert motte-ja, vagyis földhalom-vára. Maradványai ma már nehezen ismerhetők fel, de kimutatható egy impozáns, 20 méter széles szárazárok, egy 120 méter átmérőjű sánc maradványai, belsejében egy hét méter magas földhalommal, amelynek tetején néhány habarcsos kő jelzi az egykor itt állt torony maradványát. Azon ritka várak közé tartozik, amelynek semmilyen okleveles említése sem ismeretes. Kutatók valószínűsítik, hogy kora Árpád-kori eredetű, feltehetően nem királyi vár, legvalószínűbb tulajdonosai az Aba nemzetség tagjai lehettek. A várat valószínűleg viszonylag hamar elhagyták, később nem korszerűsítették. Annak ellenére, hogy már egy 1211-ből származó oklevélben olvasható a Welprit személynév, első okleveles említése 1252-ből maradt fenn, majd 1331-ben ismét említik Welpreth névalakban. Ez az elnevezés német eredetű személynévből keletkezett magyar névadással. 1332- es keltezésű oklevelekben Vahret, Welprech, Wepret, Welpud, Welperech, Welperek névalakok találhatóak. Az 1347-es okmányban Welpreth alakban olvasható. A település neve a későbbiekben is felbukkan, pl. a Dózsa-féle 1514-es parasztfelkelés utolsó időszakában. A XIII. század második felében az Aba nemzetségből származó Verpeléti- ág birtoka volt, amely Demeter nevű tagjától Nagy Leustákra szállt, aki 1271-ben V. István király kedvelt embere volt.
A XIV. század közepétől Verpelét jelentősége nagymértékben növekedett, mivel a megyei közgyűléseket és a megyei törvényszéki üléseket több alkalommal, a nádor jelenlétében, itt tartották. Oklevelek tanúsítják például Kont Miklós nádor, a királyság legmagasabb rangú hivatal-viselőjének jelenlétét egy 1358-ban tartott gyűlésen. Az egyházi központ, püspöki székhely Eger mellett, illetve ellenében, tehát ha csak időlegesen is, de Verpelét vált a Heves vármegyei köznemesség politikai központjává. Az Abák után a település 1389-ben a Tari család birtokába jutott és a siroki vár tartozéka lett. Verpelét ekkor került igazán előtérbe a korábban fontosabb településnek számító Kompolttal szemben, mivel birtokosai, a siroki vár várnagyai ekkor Heves megye (örökletes) ispánjai is voltak. 1465 után a falu birtokjoga az Országh és Kompolti családé lett, majd az 1552. évi kölcsönös örökösödési szerződés értelmében egészen az Országh családra szállt. Sajnos az oklevelek a birtokos személyének változásán túl nem sokban igazítanak el minket Verepelét akkori életéről. Csak kisebb részletek ismeretesek. Istvánffy Miklós XVI. századi történetíró szerint Estei Hypolit egri püspök vitézei 1514-ben Verpelét közelében verték szét a lázadó parasztok egyik seregét. Fennmaradt az a népi hagyomány is, hogy az Egerbe tartó Mátyás király itt patkoltatta meg lovát. Akkoriban a Mátraalján vezető útvonal a mainál sokkal nagyobb jelentőséggel bírt.
2.2. A török hódoltság időszakától a XX. század elejéig
Buda (1541) és különösen Hatvan (1544) eleste után a dél felé nyitott völgyben elterülő, és korszerűbb erődítések által nem védett falu nehéz helyzetbe került. 1550-ben a helyi lakosság már a töröknek is adózott, 1555-ben a feljegyzések szerint 16 ház után. Eger elsete (1596), a 15 éves háború küzdelmei pusztulást hoztak a vidékre. A település 1686-ra már csak másfél portával szerepelt az adóösszeírásban. A falu tehát annak ellenére, hogy megmaradt, szinte teljesen elnéptelenedett. 1695-ben feljegyezték, hogy a verpelétiek elhagyták a régi faluhelyet, mert a település korábban leégett és a törököktől való visszavétele után a német katonaság gyakori beszállásolása is sanyargatta a lakosságot. A helyiek ekkor a Verpeléttel határos Tarnaszentmária határában lévő Dobi puszta erdőségeibe rejtőztek, ahol istállókban és kunyhókban laktak.
Ehhez képest meglepően gyors volt a felemelkedés, amiben nyilván szerepet játszottak a belső vándormozgalmak is. A török időket követően az 1701. évi összeírás a települést már népes mezővárosként (oppidum) regisztrálta, ekkor már 69 felnőtt férfi adófizetőt és 65 nőt tartottak nyilván. Annak ellenére, hogy a Rákóczi féle szabadságharc végére a település népessége ismét erősen megfogyatkozott a XVIII. századi betelepítések után újból fellendült az élet a faluban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy lakói a század végén országos vásártartási jogot kaptak, majd 1828-ban már mezővárosi rangra emelték. Szintén a XVIII. századra tehető a földesurak majorsági gazdálkodásának kialakulása is, amit az 1754-56-os összeírás tanúsít. 1750 után, az 1777-es úrbérrendezés előtt már majorüzem működött a településen. A település első kereskedői a korcsmárosok voltak, akikről már a XVIII. századból vannak adataink. A XIX. század elejére a lakosság növekedésével párhuzamosan – és a település jó fekvésének következtében – az akkori mezőváros kezdett kereskedelmi alközponttá válni.
A piacközpont ekkor a vásárvonalon megerősödő, lényegesen kedvezőbb fekvésű Gyöngyös volt. A verpeléti kereskedelmi élet élénkítése érdekében 1797-ben a település akkor birtokosa, báró Brudern Józsefné az uralkodótól Verpelét mezőváros részére évi négy országos vásár tartásának jogát kapta meg.
Verpeléti pár utólag színezett fényképe a századfordulóról – a mezőgazdaság továbbra is a legjelentősebb megélhetési forma maradt
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó