Jutka Vendégház VERPELÉT
Jutka Vendégház VERPELÉT
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A falu története
A falu története : Kisnánai vár

Kisnánai vár

  2017.01.30. 19:33

Béke u. 1.
Kisnána
Hungary
47° 51' 2.7396" N20° 8' 40.7328" E
Email: 
Telefon: 
 37/324-005

A kisnánai vár a későközépkori magyar nemesi rezidenciák egyik legszebb emléke. Története jól mutatja a földesúri lakóhelyek fejlődését és átalakulását. Kisnána a Mátra vidék többi településéhez hasonlóan az Aba nemzetség birtoka volt. A 13. század elején az Aba nemzetségből született meg a Kompolti család, ennek egyik ágán Kompolti Péter szerezte meg Nána birtokát. Péter az utolsó Árpád-házi uralkodók és Károly Róbert alatt hatalmas vagyonra tett szert, és magas udvari méltóságokat is betöltött, királynéi tárnokmester volt. Vagyona lehetővé tette, hogy várat építsen, valószínűleg ő emeltette Domoszló határában álló Oroszlánkő várát.

1325-ben Péter három fia osztozott az atyai örökségen, István kapta Egyházas-Nána falut. Ő tette székhelyét ide, ettől kezdte a Nánai Kompolti nevet használták utódai is. Ő építette a nánai plébániatemplom mellett az első udvarházat. Az 1400-as évek első harmadában a Kompolti család tagjai újjáépítették az akkor már Kisnánának nevezett falu plébániatemplomát gótikus stílusban. A Kompolti család fiúágának kihalása után örökösödési szerződés alapján a Guti Ország család birtokába került Kisnána. A várat átalakították, a belső várudvar alá nagy borospincét építettek, amelybe a kápolna mellé épített új épületszárnyból vezették le a lépcsőt. A pince kiásása során kitermelt földdel megemelték a várudvar szintjét, majd új kőburkolattal látták el azt. Az északi palotát is újjáépítették. Az épületen reneszánsz ablakkereteket helyeztek el.

Az 1500-as évek elején ismét megerősítették a várat, lebontották a külső vár délnyugati sarkába befoglalt Anjou-kori udvarházat, kőből épült alagsorát pedig földdel töltötték fel. Ebben az időben a vár birtokosa Losonczy István, aki 1543-ban befogadta a várba Móré

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Számláló
Indulás: 2007-07-18
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!